GYŐRI VÍZISPORT EGYESÜLET

NEZMZETKÖZI KUPA

Történelmi szereplés előtt

Történelmi szereplés előtt

Női ob I-es csapatunk történelme során először vesz részt LEN nemzetközi kupában. A Konferencia Kupában. Péntektől vasárnapig Gyulafehérváron szerepel, ahol az első napon 17 órakor a CE Mediteranni, másnap szintén 17-kor az NC Chania, vasárnap 11-kor pedig az Unirea Alba Julia lesz az ellenfél. Petrovai Márton vezetőedző így várja a…

Visszatérünk Erdélybe, hogy továbbjussunk a Konferencia Ligában

Visszatérünk Erdélybe, hogy továbbjussunk a Konferencia Ligában

Sorsoltak a női vizilabda Konferencia Kupában. A tavaly Duna Ligában kupagyőztes Uni-Győr GYVSE visszatérhet korábbi sikerének színhelyére, hiszen abba a D csoportba került, amelynek mérkőzéseit az erdélyi Gyulafehérváron rendezik. A házigazda Alba Julia mellett egy spanyol és egy görög csapattal játszanak majd a győri egyetemisták november 6 és 8. között. A csoportból a három legjobb jt a következő fordulóba.