Vasárnap a fiú országos bajnokságban a győri Aqua Sportközpont 33-as medencéjében a Sportliget SE-t fogadjuk. A meccsek 10 órakor (gyermek), 11.15-kor (serdülő) és 12.30-kor (ifjúsági) kezdőnek.
Truszka Levente, az ifik edzője: „Hétvégén hazai medencében ugrunk vízbe. Szeretnénk ott folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk, és ismét megmutatni azt a játékot, amely az elmúlt mérkőzéseken jellemzett minket. A legfontosabb, hogy egységesen, csapatként és mindenekelőtt boldogan vízilabdázzunk, hiszen kevés jobb dolog van ezen a földön, mint ezt a sportot űzni. Játékunk alapját ezúttal is a stabil és fegyelmezett védekezésre szeretnénk építeni. Bízom benne, hogy hazai közönség előtt ismét jó teljesítménnyel tudjuk megörvendeztetni szurkolóinkat.”
Kutasi Rómeó, a serdülők és a gyerekcsapat edzője: „A serdülőben győzelmet várok, a gyerekcsapattól pedig azt, hogy játsszon egy jó meccset. Az őszi szünetben kevesebben voltunk, most kezdünk kicsit visszarendeződni. A legkisebbeknél szeretném, hogy a gyakoroltakat, különösen a szoros emberfogást, lássam viszont a meccsen.”
