Ez vár csapatainkra az október 30-i hétvégén

Ez vár csapatainkra az október 30-i hétvégén

Jó meccsekben bízunk

Szombaton a DVL gyerek III-bajnokságban Tatabányán játszik csapatunk. Előbb 10 órakor a házigazdák, majd 12.30-kor a szombathelyi AVUS lesz az ellenfelünk

Lajtai Andor edző: – Múltkor a tűzkeresztségen már átestünk, így valamivel tapasztaltabbak leszünk. Egyben van a társaság, nincs hiányzónk, ezért bízunk benne, két jó meccset tudunk játszani. A szombathelyiekkel legutóbb ez sikerült, kevés gólt lőttünk ugyan, de szoros volt a mérkőzés. A feladat adott: az akciókat kell jobban befejezni, akkor meccsben tudunk maradni. A Tatabányával sok edzőmeccset játszottunk már, ismerjük őket, minden esély megvan, hogy pontokat szerezzünk ellenük.


A tapasztalatszerzés a cél

Szombaton a DVL gyermek I-bajnokságban Sopronba utazik a csapat, hogy 13 órakor a Sopron B, 15 órakor a Tatabánya ellen szálljunk vízbe.

Hargitai Attila edző: – Ebben a bajnokságban főleg a tapasztalatszerzés a cél, így szeretnék sok játéklehetőséget adni a gyerekeknek.


Kemény erőpróbák előtt

Vasárnap a fiú országos utánpótlás bajnokságban Szentendrén a Dunakanyar WP ellen mérkőznek csapataink. A gyermekmeccs 12.30, a serdülő- 13.45, az ifjúsági 15 órakor kezdődik.

Hargitai Attila, a gyermekcsapat edzője: – Kemény mérkőzésre számítok. Úgy gondolom, ha a védekezésünk megint rendben lesz, akkor támadásban is biztosabban tudunk játszani, így lehet esélyünk a győzelemre. A héten tudtunk gyakorolni, szeretném, ha ez a mérkőzésen visszaköszönne.

Dubinák Péter, a két idősebb korosztály edzője: – Ellenfelünk az A1-es csoportból esett ki, így erős gárda. Sajnos a héten az edzéslátogatottsággal voltak gondok, így semmi jóra nem számítok vasárnap.


Játszani egy jót

A lány országos utánpótlás bajnokságokban a Népligetben játszunk az FTC-vel. A serdülők 13, a gyermekek 14.15, az ifik 15.30 órakor kezdenek.

Hámori Péter, a gyermekcsapat edzője: – Jó erőből álló csapat lesz az ellenfelünk. Számunkra most az a lényeg, hogy játsszunk egy jót, aztán majd a kötelezőket hozzuk.

Vogel Zsolt, az idősebb korosztályok edzője: – Az FTC topklub, így biztosan nem lesz egyszerű ellenük. A célunk, hogy minél szorosabb mérkőzést tudjunk játszani, ehhez négy negyeden át tartó koncentrációra lesz szükség.