Női OB I.
Csapatunk szerdán 19 órakor a III. ker. TVE vendégeként ugrik vízbe a női ob I-ben. A két csapat között 4 pont a különbség, hiszen míg mi még pont nélkül állunk, a fővárosiak egy győzelmet és egy döntetlent már elértek. Egy esetleges bravúrral felzárkózhatnánk a rivális mögé.
„Sajnos az év első meccs nem úgy sikerült, ahogyan azt vártam. Megpróbáltuk levonni a konzekvenciákat, bár azt már a szombati vereség után tudtam, hogy gyakorlatilag minden téren javulnunk kell, ha eredményesebbek szeretnénk lenni. Ha ez sikerül, akkor jó mérkőzést tudunk játszani a III. kerületiek ellen” – mondta vezetőedzőnk, Vogel Zsolt.