UNI Győr-GYVSE–UVSE 1–22 (0–5, 0–6, 0–6, 1–5)
Győr, Aqua Sportközpont, ob I-es női mérkőzés. V.: Pintér, Varga Cs.
UNI Győr: Szombathelyi – Rádli, Kenderes, Finta Zs., Molnár D., Finta K., Párkányi, Petik 1, Fogarasi, Hetzl, Szedlák, Dróth, Drávucz, Szabó I. Edző: Vogel Zsolt.
UVSE: Golopencza Sz. – Aubéli 3, Mácsai 1, Golopencza N. 1, Lendvay 3, Varró 2, Baksa Vanda 2, Faragó 3, Keszthelyi 1, Rybanska 2, Irmes 1, Peresztegi Nagy K., Hajdú 3, Kárpáti. Edző: Benczúr Márton.
Több mint két hónap után folytatódott a bajnokság, csapatunkra a bajnokság egyik esélyese, az UVSE várt. A favorit vendéggárda ennek megfelelően kezdett, két perc után előnyhöz jutott, és már az első nyolc perc végén 5–0-ra vezetett. A folytatásban is az ellenfél dominált. Már-már úgy tűnt, nem lesz meg a becsületgólunk, de 19–0-ás vendégvezetésnél a negyedik negyed 6. percében Petik Panna ötméteresből betalált. A legvégén még egy góllal lezárta a találkozót az UVSE, mely a papírformának megfelelően biztosan győzött.
Vogel Zsolt: – Ebből a meccsből nem lehet leszűrni semmit. Hittünk valamiben, hogy önmagunkhoz képest a maximumhoz közel leszünk, de inkább a szintünk alá mentünk. Ahogyan nőtt a különbség, úgy görcsöltünk be, mert mindenki érezte, hogy ez égő lesz. Ki kell mondani, ez az eredmény valóban az, de ebből kell most továbblépni, és már szombaton javítani.
Petik Panna: – Nagyon sajnálom, hogy így sikerült a meccs. Ahogyan kezdtük a mérkőzést, ahogyan húztuk le magunkat folyamatosan, azt nem szabad magunkkal vinni, de elfelejteni sem szabad. A továbbiakban meg kell mutatni, hogy ennél sokkal több van bennünk.
Benczúr Márton: – Fontos volt számunkra ez a győzelem, meglepett a csapatom teljesítménye, az, hogy ilyen jól játszottunk. A védekezés és a kapusteljesítmény kiemelkedő volt. Úgy érzem, nincs ekkora különbség a két csapat között.
Golopencza Szonja: – Fontos volt, hogy jól teljesítsünk ennyi szünet után. A csapat nélkül nem ment volna nekem sem a védés. Igazi csapatmunka volt.