Szombaton a férfi ob II-ben a soproni Lővér uszodába utazik csapatunk, ahol 16 órakor a MAFC, 18 órakor a SMAFC Sopron lesz az ellenfelünk. Az első körben mindkét meccsünket megnyertük, akárcsak a SMAFC, a MAFC viszont mindkettőt elbukta.
Truszka Levente edző: „Hétvégén két komoly mérkőzés vár csapatunkra, így ismét nagy kihívás előtt állunk. Ahogy eddig is, koncentrált és fegyelmezett játékot várok a fiúktól, hiszen csak így tudunk eredményesek lenni. Ezúttal a védekezésen lesz a hangsúly, úgy gondolom, ez fogja alapjaiban meghatározni a hétvége alakulását. Fontos lesz, hogy végig egységesek maradjunk, és a nehezebb periódusokban is megőrizzük a nyugalmunkat. Mindkét mérkőzésen szeretnénk a maximumot nyújtani, és bizonyítani, hogy csapatként továbbra is jó úton haladunk.”
