Lány országos és DVL gyerek IV.
Tartalékosan is győzni kell
Vasárnap a lány országos bajnokságban Székesfehérvárra utaznak csapataink, ahol 10, 11.15 és 12.30 órakor a házigazdák csapatai ellen ugranak vízbe.
Hámori Péter, a gyermekcsapat edzője: – Papírformának kell lennie, de kevesen vagyunk, vannak hiányzóink. Vannak rutintalanabbak, de remélem, azért így is győzni tudunk.
Vogel Zsolt, a serdülő- és az ifjúsági csapat edzője: – Mindenképpen győzni szeretnénk, de nem vagyunk könnyű helyzetben, sok a betegünk. Első meccsnek, újrakezdésnek azonban talán megfelelő lesz ez a párharc.
Látni szeretné a fejlődést
Vasárnap a DVL gyermek IV-bajnokságban a szombathelyi 12 órakor a Sopron, 14 órakor pedig az ajkai Cápa VK lesz az ellenfelünk.
Kutasi Rómeó edző: – Az eltelt pár hétben amennyire az év végi ünnepek és a koronavírus-járvány engedte, próbáltunk edzeni, készülni. Azt gondolom, nekünk az a legfontosabb, hogy stabilizáljuk azokat a dolgokat a gyerekeknél, mely a fejlődésükhöz ebben a korban szükség van. Ha ezeket a dolgokat látom majd a meccseken, akkor már elégedett leszek, ha pedig ez még esetleg sikerrel is párosul, akkor még jobban örülök majd.