Kevés edző mondhatja el magáról, hogy ennyire széles spektrumon, ennyi korosztállyal, ilyen szenvedéllyel és ilyen hosszú időn át dolgozott egy klubban. Hargitai Attila hét év után búcsút int a győri vízilabdának – elköszönésképp visszatekintettünk a kezdetekre, a győri út állomásaira, a kihívásokra, sikerekre, és azokra az emlékezetes pillanatokra, amik örökre vele maradnak.

A kezdetek

Hargitai Attila 2018 nyarán tette le névjegyét Győrben, Vogel Zsolt, a klub szakmai vezetője – és egyben Hargitai Attila korábbi edzője a Ferencváros ificsapatánál – ajánlására csatlakozott az egyesülethez. Akkor még nem sejtette, hogy hét éven keresztül meghatározó alakja lesz az egyesület vízilabda szakosztályának. A kapcsolat már az első pillanattól jól működött, és hamar otthonra lelt a „győri vizeken”.

Korosztályról korosztályra

Attila rendkívül széles spektrumú munkát végzett: az elmúlt hét év során a fiú vonalon az U11-től kezdve egészen a felnőtt csapatig minden korosztályban dolgozott. Öt év a fiúkkal, majd jöttek a lányok, és újabb két év következett serdülő, ifi és felnőtt szinteken. Különleges kihívás, amikor valaki ennyire sokféle korcsoporttal és nemmel dolgozik, de Attila szemlélete és alkalmazkodóképessége példaértékű volt.

A szemléletformálás hét éve

Az edzői gondolkodása is gyökeresen átalakult az évek alatt. A sokszínű tapasztalat – kisgyerekektől a felnőtt OB1-es játékosokig, fiúktól lányokig – lehetővé tette számára, hogy teljes képet kapjon arról, hogyan épül fel egy sportoló pályafutása. Szakmailag és emberileg is sokat fejlődött, és elmondása szerint nemcsak ő tanított, de rengeteget tanult is a játékosoktól, kollégáktól egyaránt.

Célok nélkül indult, élvonalig jutott

Kezdetben nem voltak konkrét szakmai céljai – inkább szivacsként szívta magába a tudást. Technikában, taktikában, pedagógiában egyaránt fejlődni akart. Aztán ahogy teltek az évek, megfogalmazódott benne a vágy: egyszer az élvonalban is szeretne edzősködni. És ez a vágy valóra is vált. Bár az OB1-es kihívás a tavalyi szezonban nem zárult sikerrel – hiszen nem sikerült bent tartani a csapatot –, Attila nem csalódásként, hanem tanulási lehetőségként és egy új kezdet alapjaként tekint vissza rá: „A legnagyobb kihívás számomra az OB1-es csapatunk bent tartása volt az élvonalban, amire nem egészen 2 hónapom volt, ezt sajnálom, hogy nem sikerült teljesíteni, de visszatekintve így kellett történnie, hogy aztán új lappal indulva a másodosztályban egy összetartó, jó, és fiatal csapatot építhessünk.”

„Ezért éri meg csinálni”

Amikor arról kérdeztük Attilát, volt-e olyan alkalom, amikor azt érezte: „na, ezért éri meg csinálni”, csak mosolyogva hozzátette: majdnem minden nap jutott ilyen érzés. Ott van a játékosok arcán a csillogó tekintet, az öröm, a küzdeni akarás. Látta őket felnőni, nemcsak a vízben, hanem az iskolában, az élet más területein is. Külön öröm volt számára, amikor ezek a fiatalok nemcsak a sportban, hanem az életben is céltudatos, küzdő emberekké váltak. A szülők és játékosok visszajelzései megerősítették benne: volt értelme a befektetett munkának!

Emlékek a medencéből

Hogy melyik meccs maradt meg a leginkább? Erre Attila nem akar egy konkrét választ adni. Minden mérkőzés valamiért különleges volt – de az igazán emlékezetes pillanatok azok, amikor a vízben egymásért harcoltak a gyerekek, ezek azok a képek, amelyek újra és újra lejátszódnak előtte, és amik örökre megmaradnak: „Mindegyik meccs más miatt emlékezetes, de az biztos, hogy ha arra gondolok vissza, amikor láttam gyerekektől a vízben az egymásért küzdést, harciasságot, és alázatot, akkor ezeknek a meccseknek az emléke örökre megmarad, és megható ezekre visszaemlékezni.”

A történet folytatódik – új kihívás Csepelen

Bár a győri fejezet most lezárul, a történet természetesen nem ér véget: a következő állomás Csepel, ahol szakmai vezetőként folytatja pályafutását. Egy új közeg, új célokkal, de mint mondja, kíváncsian várja az új kihívásokat.

Amit pedig Győrben hagy: maradandó emlékek, és egy csapatnyi fiatal, akik számára meghatározó utánpótlás éveket adott, aki hitt bennük, és aki nemcsak sportolókat, hanem embereket is nevelt.

A beszélgetés végén Attila elmondta: „Februárban, amikor közöltem a vezetőséggel a döntésemet, még nagyon távolinak tűnt a szezon vége, és most mégis itt vagyok – véget ért a győri életem. Ezúton is mindent köszönök.”

Búcsúszavak az edző tollából

Végül pedig, hadd tolmácsoljuk Attila szavait: „Hétéves győri kalandom lezárult, így hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazon gyereknek, játékosnak, akikkel akár csak egy edzést is együtt tölthettem, felejthetetlen élmény, és emlék marad minden pillanat. Szeretnék a szülőknek is külön köszönetet mondani, hiszen rengeteg időt, energiát, pénzt nem sajnálva segítették a gyerekeket, és ezzel az én munkámat is. Köszönöm a klubnak, hogy ez alatt a hét év alatt lehetőséget kaptam a fiúknál, ahol rengeteg jó srácot ismertem meg, felejthetetlen öt év volt velük, és ezúton is szeretnék gratulálni az elmúlt időszakban elért csodás eredményeikhez. Külön örülök, hogy a fiúk után megismerhettem a lányokat, és dolgozhattam a lány vonalon is. Ez alatt a két év alatt rengeteget kaptam a lányoktól, tehetséges, nagyszerű embereket ismertem meg itt is, akikkel öröm volt a munka, és az együtt töltött idő. Emellett szeretnék a kollégáimnak is köszönetet mondani, sokat lestem el, és tanultam tőlük. Csodás hét év volt ez, sok minden történt az életemben ez idő alatt velem, és őszintén szurkolok mind a lányoknak, és mind a fiúknak, hogy ezt az eredményességet, amit évről évre látunk tőlük, folytassák, és kívánom nekik, hogy az álmaikat érjék el akár a vízilabdában, akár majd a civil életben.”