Buruzs Katica, lánycsapatunk játékosa nyáron tért haza az Egyesült Államokból
Januártól júniusig az Egyesült Államokban vízilabdázott és tanult lánycsapatunk játékosa, Buruzs Katica. Komoly tapasztalatokkal lett gazdagabb, vízilabdázni szívesen visszamenne, a középiskolát viszont nem szeretné ott végezni.
„Édesanyám kapott a munkahelyén egy amerikai ösztöndíjat, Chicagóban voltunk, ahol március közepéig egy klubcsapatban szerepeltem, majd utána a gimnáziumi csapattal készültem” – kezdte Katica, aki a legnagyobb különbséget abban látta az ottani vízilabdában, hogy csupán fél évig pólóznak a játékosok, a másik fél évben úsznak, így utóbbiban sokkal előbbre járnak.
„Azt gondolom, jól megálltam a helyemet, jó volt egy másik vízilabda-kultúrával megismerkedni, megtapasztalni, mi van ott. Azért komoly sikerei vannak ott a sportágnak, elvégre ők a világ- és olimpiai bajnokok” – folytatta játékosunk, akinek az angollal nem volt gondja, az iskolai oktatás viszont nem annyira tetszett neki.
„Harmadikos korom óta tanulok angolul, elég jól elboldogultam. Nyilván bele kellett rázódnom, de ez hamar sikerült. Ami a sulit illeti, tipikus amerikai középiskolába jártam, minden olyan volt, mintha egy amerikai filmbe csöppentem volna. Az oktatás viszont nem tetszett, az itthonit sokkal változatosabbnak érzem. Matekból csak geometria volt például, a természettudományi tárgyakból meg csak biológia. Összességében ettől nem voltam elragadtatva” – árulta el Katica, aki kinti edzőjével a mai napig tartja a kapcsolatot.
Egyetemre szívesen visszatérne
„Megígérte, ha szeretnék kimenni egyetemre, szívesen segít. A vízilabdában nagy lehetőséget látok kint, de nem középiskolásként. Most a győri Baksa-gimnáziumban leszek tizedikes, ha majd ezt a sulit befejeztem, meglátjuk, akkor milyen esélyeim lesznek, de ha ki tudnék menni egyetemre, annak nagyon örülnék” – mesélte a játékos, aki csapatával egy nemzetközi tornán vett részt Floridában, ahol az U18-ban harmadikak lettek.
„Ez nagy siker volt, örültünk neki. Én még annak is, hogy láttam Floridát, Miamit. Anyával egyébként bejártuk a keleti és nyugati partot, voltunk New Orleansban is. Szóval sok szépet láttam, óriási élményekkel lettem gazdagabb” – mondta végezetül Katica, aki az új szezonban Vogel Zsoltnál a serdülő és az ifjúsági csapatban szerepel majd.