Kezdődik a középszakasz
Szombaton kezdetét veszi a férfi OB II középszakasza. Csapatunk, az UNI Győr-GYVSE a gödöllői városi uszodában 10 órakor a házigazda MATE, 13-kor a MAFC ellen száll vízbe. A rájátszás az 1–10. helyért megy, mi a 2. csoportban szerepelünk, a mostani két ellenfél mellett a Vác és a Csongrád szerepel az ötösben. A másik ágon a Szentes, a PTE-PEAC, az Invictus SC, Semmelweis és a Neumann János Egyetem szerepel.
Petrovai Márton edző így nyilatkozott a várakozásairól: – Nehéz csoportba kerültünk. Sajnos betegségek nehezítették a felkészülésünket, de fiatal csapatunk mindent megtesz azért, hogy a legjobb eredményt érje el. Az egyik legerősebb csapattal kezdünk. A gödöllői alakulat a feljutást tűzte ki maga elé. Kemény csatára számítok. A második mérkőzésünk a MAFC ellen lesz. Ők már sok éve magasabb osztályban játszottak. Azt elmondhatom, hogy az akaratból, küzdésből nem lesz hiány.
Jó lenne hármat nyerni
Vasárnap a lány országos utánpótlás bajnokságban is a III. ker. TVE ellen játszanak csapataink. Előbb a gyerek (10 óra), majd a serdülő (11.15), végül az ifjúsági (12.30) találkozót rendezik meg.
Ifiben csapatunk 3, az ellenfél 2 mérkőzést nyert meg eddig a 10-ből, így mindössze egy hely választja el egymástól a két csapatot (10., 11 hely), egy esetleges sikerrel lerázhatnánk a kerületieket.
Serdülőben sokkal jobban állunk, mi 5 győzelemmel és 5 vereséggel a 6.-ak vagyunk, a III. ker. 2–8-as győzelem-vereség mutatóval a 11.
Gyerek korosztályban két hely – mi vagyunk a 10.-ek 2 győzelemmel és 8 vereséggel, a III. ker. TVE a 12. 1 sikerrel és 9 vereséggel – választja el egymástól a két csapatot. Itt is lerázhatjuk kicsit a riválist.
A hazai pálya mindenképpen mellettünk szól, és remélhetőleg már a betegek közül is minél többen felépülnek, így velük kiegészülve tudunk győzelmeket aratni.
Két meccs a rájátszás nyitányán
Vasárnap a DVL gyerek IV-bajnokság alsóházi rájátszás nyitófordulójának az ajkai uszoda ad otthont. Először 11 órakor II. Kerülettel, 13-kor a Cápa VK-val csapunk össze.
A két csapat közül a CVK ellen már két mérkőzést játszottunk, és mindkétszer mi kerültünk ki győztesen. Tavaly októberben 13–10-re, novemberben 10–8-ra győztünk.
