Szerdán 19 órakor csapatunk, az UNI Győr-GYVSE a női ob I-ben a Tatabányát fogadja az Aqua Sportközpontban.
A két csapat mindegyike 0 ponttal áll. Vogel Zsolt tanítványai az előző fordulóban már javuló védekezést mutattak, ezúttal pedig egyértelműen azzal a céllal ugranak majd vízbe, hogy megnyerjék idei első ob I-es meccsüket.
„Hazai pályán az első igazi rangadó vár ránk. A Tatabánya hasonló játékerőt képviselő csapat, sok fiatallal több fronton küzdenek. Korábban az első meccset nem tudtuk megnyerni ellenük, most viszont mindenképpen szeretnénk győzni, hogy az eddig befektetett munka visszaigazolódjon a lányok számára. Nehéz mérkőzésre számítok, remélhetőleg nem lesz sokgólos találkozó. Bár az elmúlt fordulókban lőtt tíz góllal most is elégedett lennék, a kapottak számát azonban jelentősen le kell csökkenteni. Amennyiben ez sikerül, akkor megszerezhetjük a három pontot” – mondta Vogel Zsolt vezetőedző.