Vasárnap a fiú országos bajnokságban szereplő csapataink kezdik meg a tavaszi „hadjáratot”. Az ellenfél a győri Aqua Sportközpont 33-as medencéjében az YBL WPC együttese lesz, a meccsek 10 (gyermek), 11.30 (serdülő) és 13 (ifjúsági) órakor kezdődnek.
A két csapat ifiben egymás riválisa, az YBL jelenleg a második 26 ponttal, mi a negyedik helyen állunk 24-gyel. Serdülőben mi állunk jobban, 27 pontunk a második, az YBL 22 pontja a negyedik helyre elegendő. A gyerekkorosztályban a legszorosabb a küzdelem, nekünk 24 pontunk van, amivel harmadikak vagyunk, riválisunk 23-mal a negyedik. Szóval kulcsfontosságú meccseket játszunk.
Petrovai Márton, a legidősebbek edzője így foglalta össze a várakozásait a három korosztállyal kapcsolatban: – A téli szünet után újra harcba szállnak fiataljaink. A nagyon erős YBL-t látjuk vendégül. Az egyik legerősebb ellenfélről van szó. Remélem, mindenki egészséges lesz addigra. A maximumra lesz szükség, hogy a kilenc pontot itthon tartsuk. Célunk között szerepel a felsőházba jutás, ehhez mindent meg kell tenni a győzelemért. Fontos emellett az is, hogy élvezzék a gyerekek mindhárom mérkőzést és legyenek fegyelmezettek.