Az alapvédekezésben kell előrelépni
Vasárnap a DVL Gyerek IV-bajnokságban Tatabányán játszik csapatunk, 10 órától a Tatabánya, 12-től a Soproni VSE ellen.
Vogel Zsolt edző: – A lényeg a játékon van, emellett az alapvédekezések, a pozíciók megtartása lesz fontos faultok nélkül. Ebben szeretnék előrelépést látni.
Mozgalmas vasárnap lesz a győri uszodában
Vasárnap mozgalmas nap lesz az Aqua Sportközpontban, hiszen délelőtt a Balaton VK ellen a fiú utánpótláscsapataink szállnak vízbe 10 (gyerek), 11.30 (serdülő) és 13 (ifjúsági) órakor, majd délután a lánycsapataink a Szegedet fogadják, itt 14.30 (serdülő), 15.45 (gyerek) és 17 (ifjúsági) órakor kezdődnek a meccsek.
Petrovai Márton, a fiú ificsapat edzője: – Ez a hét elég felemásra sikerült, de úgy gondolom, a fiúk már elég tudatosak és felkészültek. A Balaton egy nagyon erős, masszív csapat. A maximum kell a győzelemhez.
Kutasi Rómeó, a fiú serdülőcsapat edzője: – Jó formában, jó mentalitással játszott a csapat az előző fordulókban, ezt szeretnénk továbbvinni a mostani meccsre is. Ha így lesz, és senki nem betegszik le addig, akkor bízom benne, hogy magabiztosan tudjuk begyűjteni a három pontot, amire nagy szükségünk lenne.
Truszka Levente, a fiú gyerekcsapat edzője: – A héten a betegségekkel küzdöttünk leginkább. Elért minket egy nagyobb betegséghullám. A hétvégén több alapembert is nélkülöznünk kell sajnos. Nekik innen is jobbulást kívánok, várjuk őket vissza. Az elmúlt mérkőzéseken nagyon jól muzsikált a védekezésünk. Ez most is létfontosságú lesz.
Hargitai Attila, a lány ifi és serdülőcsapat edzője: – Az elvárásaim ugyanazok, mint idáig, nagy kedv, harciasság, taktikai fegyelem. Ha ezek meg vannak, jó eredményeket tudunk elérni.
Antalóczy Dorka, a lány gyerekcsapat edzője: – Sajnos bennünket is elért a betegséghullám. Viszont szeretnénk koncentrált, csapatjátékra épülő mérkőzést, ahol a legjobb arcunkat mutatva lehet győzelmi esélyünk.