UNI Győr-GYVSE–Valdor Szentes 14–7 (1–0, 4–3, 1–2, 8–2)
Győr, ob I-es női mérkőzés. V.: Némethy, Varga Cs.
GYVSE: Balogh V. – Rádli 1, Dobos 2, Lengyel 1, Sunabe 2, Lendvai 2, Csernus, Petik 5, Svec, Fogarasi, Szedlák 1, Southcombe, Iszak, Mozbauer P. Edző: Petrovai Márton.
Szentes: Horváth O. – Pelle, Perjési 1, Pap, Bálint, Mező, Ashanina 3, Rácz 1, Szabó A., Kiss V., de Bue 1, Furák-Szabovik 1, Ormai. Edző: Zantleitner Krisztina.
Nehezen lendületek játékba a csapatok, az első gólra a 6. percig kellett várni, Lendvai szép akció végén szerzett vezetést. Újabb találat a negyedben már nem esett. A második nyolc percben hamar kinyílt a gólzsák, bő egy perc alatt háromszor is eredményesek voltunk (4–0). Az edzőváltáson átesett Szentes azonban nem adta fel, két góllal kapaszkodott. Dobos góljával 5–2-re vezettünk, de a szakasz szentesi találattal zárult, így szoros volt az állás két negyed után (5–3).
A második félidőben sem sikerült nagyon elszakadni a Szentestől, Petik öt perc után volt csak eredményes, addig a vendégek már dobtak egy gólt, sőt, a hajrában még egyet. A zárófelvonás előtt egy gól volt az előnyünk (6–5). Az utolsó nyolc percben aztán sikerült végérvényesen eldönteni a meccset, bár 9–7-ig még szoros volt az állás, zsinórban öt gólt lőttünk, amivel lezártuk a találkozót.
Petrovai Márton: „Gratulálok a Szentesnek, nagyon megnehezítette a dolgunkat. Volt egy-két pozitívum a játékunkban, de igazán csak a negyedik negyedben játszottunk úgy, ahogyan azt terveztük. Ehhez az kellett, hogy eléggé leteremtsem a csapatot, de nem azért kellene jól teljesíteni, mert felpaprikázom őket a dorgálással. Az elejétől kezdve úgy kellene vízilabdázni, nem fér bele a lébecolás, tisztelet a kivételnek. Emiatt mérges és csalódott vagyok. Fontos meccsek vannak előttünk, ezeken mindent bele kell adni, hogy elérjük a céljainkat.”
Petik Panna: „Az első három negyedet átaludtuk, a negyedikben már láttam a tüzet a csapatban, erre lesz szükség a következő meccseken is.”
Zantleitner Krisztina: „Gratulálok a győrieknek, de a saját csapatommal is elégedett vagyok, három negyedig a megbeszélteknek megfelelően játszottunk. Van hova fejlődnünk, az út elején vagyunk, de úgy vélem, jó az irány, és ennek a munkának tavasszal meglesz a gyümölcse.”
Furák-Szabovik Tessza: „Elégedett a csapattal, amit kért tőlünk az edző azt három negyedig megvalósítottuk, a negyedik negyedben kicsit elcsúsztunk, ott kijött a különbség, de összességében hoztuk, amit kellett, megyünk tovább ezen az úton.”
