A negyeddöntő második összecsapására utazik ma csapatunk, az UNI-GYŐR GYVSE Dunaújvárosba, ahol a DFVE vendégeként próbálunk javítani az első meccsen elért eredményen.
Tegnap hazai pályán került sor az első mérkőzésre, ahol a DFVE 20-14-es győzelmet aratott. Bár a csapatunk támadójátéka megmutatta a potenciált és több szép találatot is szerzett, a védekezésben még akad javítani való.
Petrovai Márton vezetőedző a mérkőzés után elmondta: „Jó mérkőzést játszottunk az erős Dunaújvárossal. A támadójátékunkban van potenciál, azt megmutattuk, védekezésben kell kicsit javulnunk, de ilyen csapatok ellen ez elég magas szinten tudjuk gyakorolni. Van egy visszavágó, ott is megteszünk mindent a jó eredményért, de nekünk ez inkább felkészülési állomás.”
Petik Panna csapatkapitány a mai mérkőzésről így nyilatkozott: „Szeretnénk idegenben egy jó mérkőzést játszani és kevesebb gólon tartani az ellenfelünket. Fontos lesz most és egész szezonban is a védekezés, azt próbáljuk majd a lehető legpontosabbá tenni, illetve mellette a tegnapi gólerős támadó játékunkat megőrizni.”
A visszavágó ma, 17 órakor kezdődik Dunaújvárosban, és bár a DFVE előnyből várhatja a találkozót, csapatunk elszántan készül, hogy minél szorosabb mérkőzést játsszon, és minden lehetőséget kihasználjon a pontszerzésre.
