A lány országos gyermekbajnokságban szereplő csapatot idén Antalóczy Dorka vezeti. A fiatal szakember maga is kíváncsi arra, mire lesznek képesek közösen a gyerekekkel.
„Nagy újdonság, hogy az előkészítő után ennyivel idősebbekkel és csak lányokkal dolgozom együtt. Tizenhárom-tizennégy éves gyerekekről van szó, akiknél már másra kell figyelni, mint a kicsiknél. Azt gondolom azonban, hogy a nyári felkészülés során jól összekovácsolódtunk. Fizikálisan és pszichésen is igyekeztük felkészíteni a lányokat az előttük álló feladatokra, és törekedtünk arra, hogy csapatszinten is összeérjenek. Bár nem vagyunk túl sokan, akik a csapat tagjai, szinte hiánytalanul itt voltak az edzéseken, teljes létszámmal tudtunk dolgozni. Mindenki kivette a részét a munkából, így kellően felvértezve várhatjuk a szezont. Nekem is kérdőjel, milyen erőt képviselünk, de igyekszünk kihozni magunkból minden meccsen a legjobbat” – mondta Dorka, aki még nem tudja, hogy az OB I-es felnőttcsapatban játszik-e idén.
Tavaly „beugrósként” segítette a nagycsapatot
„Az alapozásban nem nagyon tudtam részt venni, majd még beszélünk erről Vogel Zsolt vezetőedzővel. Jelenleg nincs tervben, hogy beszálljak, de bármi előfordulhat, tavaly is inkább csak sérülés miatt voltam beugró, de a legjobb az lenne, ha nem kellene ilyen miatt azon gondolkodni, hogyan segíthetek a csapatnak” –mondta végezetül az edző.