UNI-GYŐR GYVSE–Semmelweis Egyetem 10–2 (3–0, 4–2, 1–0, 2–0)
Győr, OB I/B-s női mérkőzés
GYVSE: Doroszlai Vanda – Rádli Rózsa, Finta Zsuzsanna, Bereczki Luca 2, Iszak Tamara, Tánczos Réka, Párkányi Réka, Svec Anna Sába, Nagy Laura 3, Szedlák Mónika, Fogarasi Léna 4, Kovács Roxána 1, Jámbor Laura. Edző: Hargitai Attila.
Már az első negyedben sikerült nagyobb előnyt szereznie csapatunknak, és ezt a másodikban növelni tudtuk. Igaz, 4–0 után egyszer még három találatra feljött a Semmelweis (5–2), de a folytatásban már csak győri góloknak lehetett tapsolni. A vége így magabiztos győzelem lett, ezzel továbbra is hibátlanok vagyunk, és biztosan állunk a tabella élén.
Hargitai Attila: – Természetesen örülök a győzelemnek, de annak még inkább, hogy csapatként tudtunk együtt működni, és mindenki kivette a részét a győzelemből. Jól mentünk bele a meccsbe, végig tudtunk pörögni, az pedig, hogy két gólon tartottuk a SOTE csapatát, nagy fegyvertény. Jól működött a védekezésünk, amiből gyors támadásokat tudtunk építeni, ez az alapja mindennek. Gratulálok a lányoknak, komoly teljesítményt nyújtottak.