Vasárnap a Dunaújváros érkezik a lány országos bajnokságok nyitányán Győrbe.
A serdülők 10 órakor kezdenek, a gyermekcsapat mérkőzése 11.15 órakor kezdődik, az ifik pedig 12.30-kor ugranak a medencébe.
Vogel Zsolt, az idősebb korosztályok edzője: “A Dunaújváros nagymúltú klub, biztosan erős ellenfél lesz ebben a csoportban. Elsősorban arra leszünk kíváncsiak, hogy fizikálisan hol tartunk, mennyire vagyunk lemaradva egy topnégyes klub utánpótlásától. Ha erővel bírjuk, akkor meg tudjuk nehezíteni a jobb csapatok dolgát is, jó partnerei tudunk lenni ezeknek az együtteseknek. Kicsit nehezítette a dolgunkat, hogy elég zaklatott napok vannak mögöttünk, de már várjuk a rajtot”.
Antalóczy Dorka, a gyermekcsapat edzője: “Nem sokat tudunk az ellenfélről. Amit szeretnék, hogy minél szorosabb meccset játsszunk. Eredménykényszer nem lesz a lányokon, a legfontosabb, hogy élvezzék a játékot. A védekezésen lesz a hangsúly, emellett arra is törekszünk, hogy mindenki lehetőséghez jusson”.