Még egy meccs dönt a felsőházba jutásról

III. ker. TVE–UNI-GYŐR GYVSE 16–10 (4–1, 6–2, 5–6, 1–1)

Budapest, OB I-es női mérkőzés. V.: Pintér, Juhász.
III. ker. TVE: Szombathelyi – Fráter 2, Keresztes, Tóth F. 1, Tóth Zs., Ráski 3, Gyöngyössy 2, Borsos 2, Szabó J. 1, Rajna 3, Hajdú, Boldizsár 2, Czeglédi, Fodor. Edző: Lukács Dénes
 
GYVSE: Balogh – Rádli, Horváth B., Iszak, Sunabe 1, Lendvai 4, Csernus, Petik 1, Svec 1, Koltay 1, Szedlák, Burali 2, Mozbauer. Edző: Petrovai Márton.
 
Fontos találkozó várt csapatunkra. Győzelem, vagy döntetlennél ötméteresekkel aratott sikerrel biztosítottuk volna helyünket a felsőházban. Talán a nagy tét nyomta rá bélyegét a kezdésünkre, az első negyedben már háromgólos hátrányba kerültünk. A folytatás sem úgy alakult, ahogyan azt vártuk, a második negyedben is a hazaiak domináltak, és tulajdonképpen a félidő végére eldöntötték a találkozó sorsát (10–3). A fordulást követően kiegyenlített lett a játék, de így is volt már nyolc gól is a különbség (12–4, 13–5, 15–7), innen kicsit közelíteni tudtunk a hazaiakhoz, de a biztos győzelmük nem forgott veszélyben.
 
Mindez azt jelenti, hogy még egy mérkőzést játszik egymással a két csapat, a győztes jut be a felsőházba. A találkozó Győrben lesz, az időpontról egyeztetnek a felek.
 
Petrovai Márton: – Sajnos nem úgy sikerült ez a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Nagyon akartak a lányok. Küzdöttek, hajtottak becsülettel. Ugyanúgy akartuk a győzelmet, mint az ellenfél. Az az érzésem volt, hogy túlpörögtük a mérkőzést, ebből kifolyólag nagyon pontatlanok voltunk elöl és hátul is. Van még egy mérkőzés. Ott megmutatjuk, mit is tudunk valójában. Személy szerint nagyon büszke vagyok a lányokra, mert az eddigi teljesítményük, frissen feljutó csapatként óriási eredmény. Egyet megígérhetek, küzdünk, hajtunk becsülettel