Hétvégi UP program – november 29-30.

Két meccs idegenben
 
Vasárnap a DVL baby I-bajnokságban Szombathelyen szerepel Debreceni Nóra csapata, 11.20-kor és 12.40-kor kezdődnek a mérkőzések a Sopron, valamint a házigazda AVUS ellen. A cél ezeken a meccseken is a meccsrutin szerzése, az edzéseken gyakoroltak éles helyzetben történő alkalmazása.
 
A hazai pálya is mellettünk szólhat
 
Vasárnap a fiú országos utánpótlás-bajnokságban a Nagykanizsát fogadják csapataink az Aqua Sportközpont 33-as medencéjében. A kezdési időpontok: 11 (gyerek), 12.15 (serdülő) és 13.30 (ifjúsági) óra.
 
Vogel Zsolt, az ifik edzője: – Mindenképpen győzni szeretnénk, ami remélhetőleg az ob I/B-s tapasztalatokkal felvértezett játékosokkal el is tudjuk érni.
 
Kutasi Rómeó, a serdülő- és a gyerekcsapat edzője: – A gyerek korosztályban minden meccs ki-ki találkozó, igazából a lényeg, hogy belerázódjanak a játékosok ebbe a terhelésbe, fejlődjenek. Serdülőben is nyilván ezen van a hangsúly, de itt azért a hazai pálya előnyét is kihasználva szeretnénk a három pontot is begyűjteni.