Csapatként lehetünk sikeresek
Szombaton a férfi ob II-ben Pécsen játszik csapatunk, az UNI Győr-GYVSE, mely 12.30-kor a SMAFC, 14.30-kor a Balaton VK ellen száll vízbe.
Petrovai Márton edző: – Szeretnénk fejlődni a játék minden elemében. Gyors harcos mérkőzésekre számítok. Csapatként kell muzsikálni és akkor egy szép eredménnyel térhetünk haza.
Koncentrált, fegyelmezett játékra lesz szükség
Vasárnap a fiú országos utánpótlás-bajnokságban a Dunaújváros vendégei lesznek csapataink, a meccsek 10 (serdülő), 11.15 (gyerek) és 12.30 (ifjúsági) órakor kezdődnek.
Petrovai Márton, az ifik edzője: – Célunk a fegyelmezett, masszív védekezés és a pontos higgadt támadás.
Kutasi Rómeó, a serdülők edzője: – Dunaújvárosba győzni megyünk, úgy vélem, nagy meglepetést nem tud okozni nekünk az ellenfél. Bízom benne, valóban így lesz, és biztos győzelmet tudunk aratni.
Truszka Levente, a gyerekcsapat edzője: – Vannak betegeink, sérülteink egyaránt. A feladatunk nem lesz más, minthogy játsszuk azt a játékot, amit tudunk. Koncentrálva, végig fegyelmezetten. Ha ez sikerül, akkor bízom benne, hogy nagy mosollyal az arcunkon és három ponttal a zsebben térhetünk majd haza.
Szokni kell a meccsrutint
Vasárnap a DVL baby II-bajnokságban Székesfehérváron játszik csapatunk, 10.50-kor a Sopron, 13.20-kor a szombathelyi AVUS lesz az ellenfél.
Debreceni Nóra edző: – A lényeg, hogy jó élményekkel gazdagodjanak a kicsik, meccsrutint szerezzenek, szokták azt, hogy utazás után kell játszani, bemelegíteni, játszani. Vannak dolgok, melyeket gyakorlunk, de a képzésben itt még elsősorban az úszáson van a nagyobb hangsúly.
Felszabadult játékot várnak az edzők
Vasárnap a lány országos bajnokságokban a győri Aqua Sportközpontban az FTC lesz az ellenfél, a meccsek kezdési ideje: 10 óra (gyerek), 11.15 (serdülő) és 12.30 (ifjúsági).
Hargitai Attila, az idősebb korosztályok edzője: – Az FTC ellen serdülőben és ifiben is fegyelmezett, felszabadult játékot várok, emellett a védekezésben, és támadásban gyakoroltakat szeretném viszontlátni.
Antalóczy Dorka, a gyerekcsapat edzője: – Erős csapat ellen fogunk megmérkőzni. Fontos lesz, hogy a saját játékunkra összpontosítsunk és a meccs előrehaladtával a fáradtság ne okozzon könnyelmű hibákat, eladott labdákat. Szeretnénk szoros eredménnyel zárni a hétvégét, ahol a lényeg, hogy a csapat koncentráltan, de mégis önfeledten tudjon játszani.