UNI-Győr GYVSE – Tigra-ZF-Eger 7-15 ( 0-2, 1-8, 1-1, 5-4 )
Győr, OB I-es női mérkőzés. V.: Donauer Márk, dr. Varga Csenge
UNI-Győr GVSE: Torma-, Rádli, Finta 1, Gálicz, Vaszari, Török, Németh, Huszti V., Huszti D., Kiss A., Szedlák 4, Dróth, Kurucz 2. Vezetőedző: Vogel Zsolt
Tigra-ZF-Eger: Kiss A.-, Jancsó 2, Borsi 1, Parkes 1, Molnár 2, Katona, Párkányi 1, Czigány D. 2, Kékesi, Bódi, Szellák 1, Szilágyi D. 5, Dulic. Vezetőedző: dr. Sike József
Remek védekezéssel rukkolt elő a csapat az első negyedben, jól működött az emberfogás, Torma Luca is jól olvasta a lövéseket, így mindössze két gólt tudott szerezni az Európa Kupa elődöntőre készülő vendégcsapat. A második negyedben aztán semmi nem sikerült, így pillanatok alatt eldöntötték a mérkőzést a bajnoki dobogóra pályázó egriek.
Szerencsére Vogel Zsolt rendezni tudta a sorokat, így 1-10 után a második félidőt meg is nyerte a csapat. A védekezés újra összeállt, az emberfogás mellett a zóna ellen sem találták a megoldást az egriek, míg támadásban az utolsó negyedben már bátrabban lőttek a mieink, Szedlák Móni mellé Kurucz kata is felzárkózott, míg Finta Zsuzsa éles szögből lőtt az ellenfél kapujába. Nyilván ehhez az is hozzá tartozik, hogy ekkor már eldőlt a meccs és Sike József már az UVSE elleni hétvégi derbire próbálgatott új variációkat, de ettől függetlenül bátran és összeszedetten játszottak a győri lányok, így csökkenteni tudták az első félidőben összeszedett különbséget.