Fontos lenne a győzelem

Fontos lenne a győzelem

  • Post category:Hírek
Megőriznénk hibátlan mérlegünket
 
Szombaton a DVL gyerek II-bajnokság fordulójának Kaposvár ad otthont, 11 órakor a Velence, 13-kor a Cápa VK lesz az ellenfelünk.
Csapatunk eddig nagyszerűen teljesített, hiszen mind a hat mérkőzését megnyerve a tabella élén áll. A Velence 0 pontos, a Cápa VK a hat meccse felét megnyerte. Az esélyek tehát mindenképpen mellettünk szólnak.
 
Győzelmekkel hangolnánk a rájátszásra
 
Vasárnap a fiú országos utánpótlás bajnokság alapszakaszának utolsó fordulóját rendezik, a győri Aqua Sportközpont 33-as medencéjében a III. ker TVE-t fogadjuk, a meccsek 10 órakor (gyerek), 11.30-kor (serdülő) és 13-kor (ifi) kezdődnek.
 
Ificsapatunk a 4. helyen áll nyolc győzelemmel, három vereséggel, a fővárosiak hat-ötös mutatóval a 7. pozíciót foglalja el.
 
Serdülőink kilenc sikerükkel és két vereségükkel a 3.-ak, míg a III. ker. – akárcsak az ifiben – hat-öttel a 7.
 
Gyerekcsapatunk is nyolc-hármas mutatóval áll, ami a 4. helyre elég, míg az ellenfél két sikerrel és kilenc vereséggel jelenleg utolsó előtti, azaz a 12. helyezett
 
Jelen állás szerint úgy néz ki, a felsőházban játszunk majd a Keleti csoportból három, az A1-ből az utolsó négy és a nyugati csoportból két csapattal. Innen pedig a legjobb négy kerül majd fel az A1-es bajnokságba.
 
 
A győzelmekkel lépéselőnybe kerülhetünk
 
A lány országos utánpótlás bajnokság is folytatódik. Az idei első fordulóban – ezzel együtt még négy fordulót rendeznek az alapszakaszban – a budapesti Kőér utcai uszodában a POLO SC lesz az ellenfelünk. A mérkőzések kezdési időpontjai: 10 (gyerek), 11.15 (ifjúsági) és 12.30 (serdülő) óra.
 
Az ifiknél ugyanúgy áll a két csapat: két győzelem és hat vereség a mérleg, a gólkülönbség a fővárosiaknak kedvez, így ők a 10.-ek, mi a 11. helyen állunk.
 
Serdülőben mi állunk jobban, a három siker és a hat vereség a 7. helyhez elég, a POLO 2–6-tal a 10. pozícióban található.
 
A gyerek korosztályban mi a 9. helyen állunk két győzelemmel, hat vereséggel, a POLO pedig egy sikerrel és hét vereséggel a 11. helyezett.