Elnöki köszöntő – vissza a gyökerekhez, évzáró a Magyar Vilmos Uszodában

Nem is olyan régen, a 2000-es évek elején még csak ez az egy medence szolgálta Győrben a sportolók – köztük a vízilabdázók – edzéslehetőségeit. Volt olyan edzés, amikor az akkori összes vízilabdázó, fiúk és lányok egy időben, ebben az egyetlen medencében készültek, zárás után, 20:00 és 21:30 között. Akkoriban a teljes létszám mindössze 62 fő volt. Az első női OB I-es mérkőzéseinket is itt játszottuk. Szerettük, élveztük, csináltuk.

A mai körülményeink ehhez képest sokkal, de sokkal jobbak. Több mint 180 igazolt játékosunk és 170 előkészítős sportolónk jár edzéseinkre az azóta felépült új uszodában. Edzőink és kollégáink új lendülettel, alapos szakmai munkával a vízilabda egyik hazai bázisává fejlesztették Győrt. Köszönjük munkájukat, ahogyan valamennyi, a Győri Vízisport Egyesületért dolgozó kollégánkét is – legyen szó adminisztratív, gazdasági, sajtós vagy médiaszakemberről.

Mégis jólesett egy kicsit nosztalgiázni. Egykori sikeres játékosaink közül jelen volt Tomaskovics Eszter és Debreceni Nóri is. Nóri edzőként nap mint nap fáradhatatlanul tanítja és neveli utánpótlásunkat, míg Eszter technikai vezetőként segíti az Egyesület munkáját.

A legfiatalabbak szülői kísérettel érkeztek, a bátrabbak pedig bevállalták azt a nem mindennapi kihívást, hogy a vízből próbálják megmutatni gyermeküknek a fortélyokat. Ez több-kevesebb sikerrel sikerült is – ahogy ilyenkor lenni szokott. Ismét bebizonyosodott: a partról mindig egyszerűbb. Főleg akkor, amikor a csemeték az edzéseken tanult mozdulatokkal mutattak be egy-egy látványos beforgatást vagy remek szerelést, és úszástudásban sem maradtak alul.

Kajak-kenusaink is kipróbálták a játékot, együtt vidámkodva a vízilabdásokkal. A közös program végén egyhangú volt a vélemény: edzés szempontjából is kiválóan megállta a helyét.

A víz az, ami összeköt bennünket.

Mosolygós, vidám délutánt zártunk, amelyet egy kis zsíros kenyér-parti koronázott meg.

Köszönjük a lehetőséget!

Eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk mindenkinek!