Elmaradt a csoda, de jár a kalaplengetés a lányok előtt

UNI-GYŐR GYVSE – III. ker. TVE 12–9 (5–2, 2–3, 2–2, 3–2)

Győr, OB I-es női mérkőzés. V.: Pintér, Csanádi.
GYVSE: Balogh – Rádli 1, Finta, Iszak, Sunabe 1, Lendvai 4, Csernus, Petik 1, Svec 1, Koltay 1, Szedlák 2, Burali 1, Mozbauer, Tánczos. Edző: Petrovai Márton.
III. ker. TVE: Szombathelyi – Fráter, Keresztes 1, Tóth F. 1, Tóth Zs., Ráski 2, Gyöngyössy, Borsos, Szabó J., Rajna 4, Hajdú 1, Boldizsár, Czeglédi, Fodor. Edző: Lukács Dénes

A biztos hatba, ezzel a felsőházba jutáshoz hét góllal kellett volna nyerni, de azt már elérte a csapat enélkül is, hogy masszív középcsapat legyen.

Igyekezett is nyomás és teher nélkül játszani csapatunk, mely az első negyedben a hétgólos különbségnek majdnem a felét ki is alakította, nyolc perc után 5–2 volt a javunkra. Arra azért számítani lehetett, hogy a vendégek nem adják olcsón a bőrüket, a második szakaszban kiegyenlítettebbé tették a játékot, meg is nyerték a negyedet, így két gól volt a két csapat között a nagyszünetben (7–5).

A fordulást követően nehezen született meg az első gól, szinte pont a negyed felénél a kerületiek átlövése volt pontos (7–6). Szép támadás végén négy és fél perc után találtunk be először a negyedben, amit nem sokkal újabb találatunk követett. Újra három gól volt a különbség (9–6). A szakasz végén mindkét csapat dobott egy-egy kapufát, majd a vendégek egy átlövésből betaláltak, így a zárófelvonás előtt 9–7-re vezettünk. Az utolsó felvonás kerületi góllal kezdődött, nem sokkal később pedig már egyenlő volt az állás (9–9). Innentől igazából a győzelem lehetett a cél, a hétgólos különbség esélye elszállt. A végét azért megnyomtuk, aminek köszönhetően 12–9-re győztünk.

Petrovai Márton: – Büszke vagyok a lányokra, az utolsó pillanatig esélyünk volt a hatba kerülésre, ami egy feljutó csapat esetében nem sűrűn fordul elő. Kicsit irreális elvárásnak éreztem a hétgólos győzelmet, mert a Kerület tapasztalt, rutinos csapat. Éppen ezért a háromgólos siker is hatalmas eredmény. Most elmaradt a csoda, de kalapot emelek a lányok előtt az egész őszért, pedig valami bajunk mindig volt, szinte sosem tudtunk a teljes csapattal kiállni. Kár, hogy az egyik legfontosabb meccsen jött nálunk a rövidzárlat, de ilyen sport. Innentől egy clunk lehet, a hetedik hely megszerzése.

Lendvai Natasa: – Fizikális meccs volt, nagyon elfáradtunk. Örülünk annak, hogy három góllal nyerni tudtunk. Valóban csoda kellett volna a hét gólhoz, ez most nem sikerült, de összességében büszkék lehetünk magunkra.

Lukács Dénes: – Gratulálok a győrieknek, bizonyították, hogy erős csapat. Nagyszerűen építkeznek, szép jövő előtt állnak, Petrovai Marci barátom kitűnő munkát végez. Ami bennünket illet, kemény menetelésben vagyunk, és bár most kikaptunk, a párharcot megnyertük, és ez volt a legfontosabb számunkra. Voltak nehezebb pillanatok a meccsen, de amikor kellett, mindig rendezni tudtuk a sorokat.

Rajna Enikő: – Fura, mert vesztes meccs után ritkán nyilatkozhat elégedetten az ember. Nyilván a verségnek nem örülünk, de annak igen, hogy sikerrel vettük a párharcot. A győrieknek is jár az elismerés, mert jól játszottak, erős csapatot alkotnak.