Januárban szoros mérkőzésen, 17-9-re nyert Győrben az FTC Telekom csapata, amely eddig mind a 17 összecsapását megnyerte a bajnokságban, a hétvégi UVSE elleni siker pedig at is jelentette a zöld-fehérek számára, hogy az alapszakaszt az első helyen zárták. Mindez azt is jelenti, hogy a középszakaszban rájuk nem vár mérkőzés, míg a mieink majd a 7-10. helyért folytatják első közben. A zárómérkőzést a szombati hivatalos játéknapról már keddre előrehozták a felek, így a 11.30-kor a Népliegetben kezdődő összecsapással veszi kezdetét a záróforduló.
– Más célokért játszik a két együttes, fontos, hogy minél többet hozzunk ki a mérkőzésből és a saját képességeinkből a lehető legtöbbet megmutassunk – véli Vogel Zsolt, csapatunk vezetőedzője.
A végső pozíciónk szempontjából fontos mérkőzés még a szombati Tatabánya – Szentes összecsapás, ahol ha a papírforma érvényesül és a Valdor elviszi mindhárom pontot, akkor áprilisban a szegediek ellen kezdjük a középszakaszt idegenben. Az FTC a mezőny legjobban védekező csapata, még senki nem dobott nekik annyi gólt, hogy kétszámjegyű eredményt mutatna az eredményjelző, és a hírek szerint Gerendás György csapata most is arra készül, hogy kevés gólon tartsa ellenfelét. Vogel Zsolt ugyanakkor felszabadult és bátor játékot várhat a lányaitól, hiszen ezen a meccsen a mieink csak nyerhetnek, hiszen már egy, a januárihoz hasonló eredmény komoly siker lenne az Uni Győr GYVSE számára.