A folyamatos fejlődésért dolgoznak

A folyamatos fejlődésért dolgoznak

  • Post category:Hírek
Az utánpótlásban csapataink most már több hete dolgoznak, a szezon rajtja közeleg, így körülnéztünk náluk, hol tartanak, milyen célokkal várják az új évet.
 
Elsőként a lányok edzőit, Antalóczy Dorkát és a korábban a fiúkkal dolgozó Hargitai Attilát kérdeztük.
 
„Úgy érzem, a nyári felkészülésünk mind fizikálisan, mind mentálisan is kitűnő volt. Létszámban nem vagyunk sokan, aminek viszont nagyon örülök, hogy összetartó, támogató közösség tudott kialakulni, ami elengedhetetlen egy ilyen intenzív terhelésű időszakban. A lányok állóképességének megalapozása, minél több technikai elem tanulása volt a cél, amire tudjuk építeni a taktikánkat, ez az elkövetkezendő hetekben kap majd nagyobb hangsúlyt kapni, de már belekóstoltunk az edzőmérkőzésekbe az egyesületünk országos fiúcsapatával, valamint a lengyel lánycsapat ellen is elkezdhettük gyakorolni a tanult figurákat. Az országos gyerek lánycsapattal nagyratörő céljaink vannak, szeretnénk kivívni a felsőházba kerülést, valamint a legjobb nyolc között megmérettetni magunkat. Hiszek benne, hogy a szezonban szép eredményeket érhetünk el ezzel a csapattal. A serdülőcsapat nagyrészt a gyerek korosztályból tevődik össze, ami rengeteg fejlődési lehetőséget hordoz magába. Szeretnénk ott is előbbre lépni” – mondta Antalóczy Dorka, a gyerek- és serdülőcsapat edzője.
 

„Idén a lányokkal dolgozom Vogel Zsolt mellett az ob I-es csapatnál, melyben több ifjúsági, serdülő és gyermekkorú játékos is szerepel. Hogy mennyivel másabb lányokkal dolgozni, mint fiúkkal? Talán a kommunikáció kell, hogy valamivel másabb legyen, de a cél, hogy fejlődjünk napról napra, mindezt összetartó csapatban, az ugyanaz, mint ahogyan a vízilabda itt is vízilabda. Úgy gondolom, a felkészülésünk jó ütemben halad, új játékosaink remekül beilleszkedtek, az idősebbek jól tudják húzni a fiatalabbak teljesítményét. Mindemellett ami a legfontosabb, azt érzem, hogy tényleg jó hangulatú, összetartó csapat van épülőben. Sok lehetőséget látok a csapatunkban, vannak nagyon jó képességekkel rendelkező játékosaink, és mindemellett mindenkiben hatalmas fejlődési lehetőséget látok. Talán itt az a legfontosabb, hogy a lányok elhiggyék, ez így is van. Az ob I-es csapat mellett az ifi lány korosztályt is én viszem Antalóczy Dorkával karöltve. A kevés ifi játékosunk ellenére a fő cél a fiataljaink technikai, és taktikai fejlesztése. Az eddig eltöltött nyári időszakot élveztem, várom a szezont kezdetét, és magamtól is nagy fejlődést várok” – fogalmazott Hargitai Attila, az ifi lányok edzője.