Szombaton 18 órakor hazai környezetben, az Aqua Sportközpontban az UVSE csapatát fogadjuk a női OB I nyitófordulójában.
Petrovai Márton vezetőedző a felkészülésről és a szezonbeli várakozásairól kérdeztük:
„Július végén kezdtük a felkészülést. Megdicsérhetem a lányokat, mert példamutatóan megcsinálták a programot. Úgy gondolom, egy közös évvel tapasztaltabbak vagyunk, ebből tudunk építkezni. Tudom én is, mi az, amin kellett és kell változtatni, hogy még sikeresebb legyen az együttesünk. Nagyon motiváltak vagyunk a bajnoksággal kapcsolatban. Két új játékos érkezett hozzánk. Dobos Csenge és Lengyel Dorottya. Fiatalok, tele ambícióval, ami elengedhetetlen. Mindketten nagyon sokat tudnak segíteni a csapat eredményességében. Előbbre szeretnénk lépni, fejlődni és a tavalyi egy pici mozdulatot, ami akár bravúrt is hozott volna, azt megragadni és élni vele. A legfontosabb, hogy mindenki élvezze ezt a sportot és egészséges legyen. Várjuk kedves szurkolóinkat az egész szezonba, tavaly is sokat jelentett a biztatásuk.”
A nyitómeccsel kapcsolatban így fogalmazott vezetőedzőnk: ” Az egyik legnagyobb tradícióval rendelkező csapattal fogunk találkozni hazai pályán az UVSE-vel. Tavaly idegenben félidőig nagyon szépen tartották magukat a lányok. Most ezt szeretnénk magasabb szintre emelni. Nagyon jó játékosok alkotják a csapatukat, nagyon jó felkészült, rutinos edzőjük van. Nekünk az lesz a feladatunk, hogy azt a magas szintet, amit képvisel az ellenfél, azt megközelítsük és mindent kiadjunk magunkból. Nyilván lesznek hibák, de azokból tanulunk és előre megyünk folyamatosan a fejlődés útján.
Várunk mindenkit szombaton az Aqua Sportközpontban! Kezdődik a női OB1, szurkoljunk a lányoknak!
