A Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) női vízilabda-versenysorozatát a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) közösen hívta életre 2024-ben azzal a céllal, hogy az egyetemi tanulmányok mellett is versenyzési lehetőséget biztosítson az élvonalban és az utánpótlásban szereplő játékosok számára. A torna rövid idő alatt rangos eseménnyé vált, hiszen a magyar női vízilabda több válogatott és OB I-es játékosa is egyetemi színekben szerepel.
A MEFOB Feszten női vízilabdában az első győzelmet mindjárt a győri Széchenyi István Egyetem csapata nyerte meg.
A győri Aqua Sportközpontban végül három csapat küzdött egymással, a győriek Semmelweis-egyetem ellen 14–7-re, a Pécsi Tudományegyetem ellen 23–6-ra győztek, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem nem jött el a tornára.
Hargitai Attila edző így értékelte a tornát: – Jó kis meccseket tudtunk játszani, pörgősebb volt a játék a kisebb pályán, öt az öt ellen. Örülünk, hogy meg tudtuk nyerni a MEFOB-ot, ez hab a tortán. Kicsit sajnáljuk, hogy egy csapat nem jött, de végül a lényeget elértük, élvezte mindenki a játékot.
A 2025-ös MEFOB-döntőt május 5–6-án rendezték meg a budapesti Tüskecsarnok Sportuszodában. A Széchenyi István Egyetem együttese a B csoportban kezdte a tornát, ahol rögtön bravúros győzelmet aratott a későbbi bajnok Testnevelési Egyetem felett (10–9), majd fölényesen, 21–2-re legyőzte a Pécsi Tudományegyetemet. A két sikernek köszönhetően csoportmásodikként jutott az elődöntőbe.
Az elődöntőben a Semmelweis Egyetem következett, amely ellen rendkívül kiélezett mérkőzésen, mindössze egygólos vereséget szenvedett a győri együttes (10–11). A bronzmérkőzésen a Szegedi Tudományegyetem bizonyult jobbnak (11–6), így a Széchenyi István Egyetem a negyedik helyen zárta a tornát. A bajnoki címet végül a Testnevelési Egyetem szerezte meg.
Egy évvel később, 2026-ban már Gödöllő adott otthont a női vízilabda MEFOB döntőjének, ahol a Széchenyi István Egyetem újabb nagy lépést tett előre. A győriek három győzelemmel és egy vereséggel zárták a tornát. A Szegedi Tudományegyetemet izgalmas mérkőzésen 10–9-re, a Pécsi Tudományegyetemet magabiztosan 7–3-ra győzték le, míg a Semmelweis Egyetemet 7–6-ra múlták felül. Egyetlen vereségüket a végső győztes Testnevelési Egyetem ellen szenvedték el (10–17).
A tornán a Testnevelési Egyetem hibátlan teljesítménnyel, kilenc ponttal végzett az első helyen. Mögötte három egyetem – a Széchenyi István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem – egyaránt hat pontot szerzett, ám a körbeverésből a győri csapat jött ki a legjobban, mivel mindhárom riválisát legyőzte. Ennek köszönhetően a Széchenyi István Egyetem története legjobb eredményét érte el a női vízilabda MEFOB-on, és ezüstérmet szerzett.
A két egymást követő év eredményei jól mutatják a Széchenyi István Egyetem női vízilabdacsapatának fejlődését. A 2025-ös negyedik helyet egy évvel később ezüstérem követte, ami egyértelműen jelzi, hogy a győri egyetemi csapat a MEFOB meghatározó szereplőjévé vált. A sikerekben jelentős szerepet vállaltak azok a játékosok is, akik a Győri Vízisport Egyesület színeiben az OB I-ben és a korosztályos válogatottakban is rendszeresen bizonyítanak, tovább erősítve a kapcsolatot a városi klub és az egyetemi sport között.
Petrovai Márton edző: – Szívből gratulálok a lányoknak, mert remekül teljesítettek. A második hely szerintem nagyon szép eredmény. Egy cserével végig játszani a hétvégét, óriási teljesítmény. Büszke vagyok rájuk. Úgy gondolom, méltóképpen képviselték a lányok az egyetemet.