Megszereznénk az első pontokat
Szombaton a DVL gyerek III-bajnokság felsőházi rájátszásának második fordulóját a tatabányai Gyémánt fürdőben rendezik. Csapatunk 10 órakor a hazaiak, azaz a Tatabánya, 13 órakor a Fehérvár ellen száll vízbe.
Az első kör után mi és a Fehérvár is két vereséggel áll, a Tatabánya egy meccset nyert, egyet vesztett.
Szokni kell a meccsterhelést
Vasárnap a DVL baby I-bajnokságban a mohácsi uszoda ad otthont a fordulónak, ahol 10.50-kor a Kaposvár, 13.20-kor a Balatonfüredi USC lesz az ellenfelünk. Ebben a korosztályban még nem számolják a gólokat, így a hangsúly továbbra is azon van, hogy a gyerekek szokták a meccsterhelést, éles helyzetben gyakorolják az eddig tanultakat.
Ismét az UVSE ellen
Vasárnap a lány országos utánpótlás-bajnokság középszakaszában a budapesti Hajós uszoda 33-as medencéjében az UVSE ellen mérkőznek csapataink, 14.30-kor a serdülők, 16-kor a gyermekek, 17.30.kor az ifjúsági ugranak a vízbe. Ez lesz a felsőházban az 1. forduló.
Az alapszakaszt mindhárom korosztályban hibátlan teljesítménnyel zárta az élen az UVSE, ifi és a gyermekcsapat 10., a serdülő 8. lett az első kör végén, melyet két hete egymás ellen zárt le a két csapat. Ifiben 22–9-re, serdülőben 16–9-re, gyermekkorosztályban 19–9-re kaptunk ki.