Szombaton 20 órakor ob I-es csapatunk, a GYVSE-UNI Győr a Tatabányát fogadja az Aqua Sportközponban. Két vereség után most győzelmi reményekkel szállhatunk vízbe. Az első fordulóban a címvédő UVSE ellen nem sok esélyünk volt – 26–4-re kaptunk ki –, a hét közepén Szentesen viszont már javuló formát mutattunk, a 10–2-es végeredmény nem tükrözi hűen a mérkőzés képét.
„A rutintalanságunkból kifolyólag követtünk el olyan hibákat, melyek ha nincsenek, akkor talán két-három góllal kapunk csak ki. Nincs ezzel baj, számoltunk azzal, hogy nekünk bele kell erősödni ebbe az osztályba, illetve megvannak azok a mérkőzések, melyeken reális győzelmi esélyeink vannak. Azokat kell hoznunk. Ilyen a Tatabánya elleni meccsünk is. Szeretnénk győzni, de olyan hibákat nem szabad elkövetnünk, mint tettük azt Szentesen, mert az most végzetes lehet. A jó védekezés alap, támadásban pedig bátrabbnak kell lenni. Legutóbb sok volt a nagyon kihelyezett lövés, melyekből kapufákat lőttünk. Idővel, meccsről meccsre haladva azért tudunk ezen a téren fejlődni. Persze nem dőlünk a kardunkba akkor sem, ha nem egészen úgy alakul a találkozó, ahogyan azt eltervezzük. Ennek ellenére szeretnénk a hazai premieren jó teljesítménnyel előrukkolni” – mondta Vogel Zsolt vezetőedző.
A Tatabánya szintén két vereséggel kezdte a bajnokságot, előbb a Dunaújváros otthonában kapott ki 13–5-re, majd az UVSE-től hazai környezetben 17–6-ra.