Koncentrált játékra van szükség

Koncentrált játékra van szükség

  • Post category:Hírek

Erős csapatok ellen bizonyítanánk

Szombaton a férfi OB II középszakaszában a győri Aqua Sportközpont 33-as medencéjében 10 órától az ELTE-BEAC, 13.30-kor az SZVTK lesz az ellenfelünk.
 
Petrovai Márton edző: – Két nagyon nehéz ellenféllel fogunk összecsapni. Betegségek, az egyetemen zh-k nehezítették a fiúk dolgát, de úgy gondolom, mindenki mozgósítani tudja tudása legjavát. Hazai pályán meg akarjuk mutatni, hogy sokkal erősebb csapatokkal is képesek vagyunk felvenni a versenyt.

A védekezésen lesz a hangsúly

Vasárnap a DVL gyermek IV-bajnokságban Kaposváron mérkőzünk a Balaton VK-val (11 órakor) és a Kaposvárral (13 óra).
 
Truszka Levente edző: – Szeretném, hogy a gyakorolt játékelemeket tudjuk a mérkőzésen is kamatoztatni. A védekezésen lesz nagy hangsúly, az ellenfeleinket minél kevesebb gólon kell tartani. Mégis a legfontosabb feladatunk az lesz a hétvégén, hogy élvezzük a játék minden pillanatát.
 

Az akarat, a fej legyen a helyén

Vasárnap az országos lány utánpótlás-bajnokságban az FTC ellenfelei leszünk a fővárosban. A serdülők 11.15-kor, az ifik 12.30-kor kezdenek. A gyerekmeccset későbbi időpontban játsszuk le.
 
Hargitai Attila: – Az most kedvezőbb, hogy a gyerekmeccs elmarad, nem kell sakkozni a játékosokkal, nagyjából együtt tudunk két meccset lejátszani. Koncentrált játékot várok, a serdülőben legutóbb jót tudtunk játszani, az FTC ificsapata azért erősebb. A céljaink megvannak: fejlődésre szeretnénk használni ezeket a mérkőzéseket. Ha az akarat, a fej a helyén lesz, megfelelő lesz a koncentráció, bátran beleállunk a találkozókba, akkor már elégedett leszek.
 

Az egyik legerősebb ellenfél jön

Vasárnap az országos fiú utánpótlás-bajnokság középszakaszában a Miskolcot fogadjuk az Aqua Sportközpont 33-as medencéjében. A meccsek 13 (gyermek), 14.30 (serdülő) és 16 (ifjúsági) órakor kezdődnek.
 
Kutasi Rómeó, a gyerekcsapat edzője: – Voltak betegek a héten, lesz is hiányzónk, szóval kicsit megtépázott csapattal várjuk az egyik legerősebb ellenfelet. Ez sem tántorít el bennünket attól, hogy jó meccset játsszunk. Talán a hazai pálya is mellettünk szólhat.
 
Petrovai Márton, az idősebb korosztályok edzője: – A miskolciak talán a legerősebb korosztályokkal rendelkeznek minden szinten. Férfias, harcias mérkőzéseket várok. Arra számítunk, hogy az ellenfelünk már az első percben nekünk esik. A saját játékunkat kell játszani és a bennünket jellemző kemény védekezést alkalmazni a serdülő és ifi csapatnál is. Nagyon fontos összecsapás lesz. Élvezni fogjuk ezeket a mérkőzéseket, ebben biztos vagyok. Győzelmekkel akarunk majd a medencéből távozni, de tisztában vagyunk a Miskolc erejével. A maximumot kell produkálni ezen a hétvégén is.