GYVSE-UNI Győr–Valdor Szentes 10–11 (2–1, 4–3, 3–3, 1–4)
Győr, Aqua Sportközpont, ob I-es női mérkőzés, 100 néző. V.: Csizmadia, Zelki
GYVSE: Kiss E. – Farkas, Fráter, Baksa, Hateier, Török D. 5, Németh V., Huszti V., Huszti D. 2, Kovács P. 1, Finta, Dróth, Kurucz 2, Torma. Edző: Vogel Zsolt.
Szentes: Aranyi – Varga V. 5, Hevesi 1, Macsai, Dankina 2, Kolarova 2, Boldizsár, Mihály-Kádár 1, Tyukász, Csiszár, Bíró, Horváth Zs., De Vries, Füsti-Molnár Edző: Matajsz Márk
Remekül kezdtük a mérkőzést, hamar előnyhöz jutottunk. A szentesiek nem nagyon találtak fogást a védekezésünkön, egy ötméteresből azonban egyenlíteni tudtak. Hamar visszaszereztük azonban a vezetést. A második játékrész felénél ismét büntetőt dobhattak a vendégek, ám a kapufa kisegítette a csapatunkat. A túloldalon Kurucz viszont higgadt volt gyors egymásutánban lőtt két ötméteresénél, amivel három góllal elléptünk (4–1). Lendületben maradtunk, Huszti Dóra megúszásból a kapus felett emelt a hálóba, időt is kért a szentesiek edzője. Varga két találatával – a második ötméteresből volt – kapaszkodott a vendéggárda. A félidő hajrájában egy-egy gól esett mindkét oldalon, így kétszer nyolc perc után 6–4-re vezettünk.
A második félidőt Török Dorina jobb felső sarokba elhelyezett pontos lövésével kezdtük, de az ellentámadásból erre válaszolt is a Szentes, mely gyorsan betalált újra, egy találatra megközelítve ezzel csapatunkat (7–6). Török újabb okos ejtésével viszont megint kettővel vezettünk. A szakasz hajrájában ismét ötméterest dobhattak a vendégek, ezt is értékesítette Varga, ahogyan a túloldalon megítélt büntetőt Huszti Dóra is (9–7). Az utolsó negyed szentesi góllal kezdődött, de hamar visszaállt a kétgólos differencia, mikor Török Dorina ötödször vette be az ellenfél kapuját. Négy perccel a vége előtt megint csak egy gól volt közte, majd centergóllal egyenlítettek a vendégek (10–10). Egy balszerencsés szituáció végén – Torma bravúrja után a labda pont a kapu előtt úszkáló szentesi játékos elé pattant – az utolsó három percet már a Szentes kezdhette előnyből, és már nem is engedte ki a kezéből a mérkőzést. Csapatunk nagyot küzdött, közel járt a pontszerzéshez, három másodperccel a vége előtt bravúrral védett a Szentes, de a szerencse is elpártolt tőlünk.
Vogel Zsolt: – Csalódott vagyok, talán túl korán vezettünk. A rutin és a fáradtság a hajrában kiütközött. Várható volt, hogy elfáradunk, és a szerencsével is hadilábon álltunk. A meccset hátul veszítettük el.
Matajsz Márk: – Nagyon jól játszottak a győriek, pontot érdemeltek voltak, hiszen gyakorlatilag végig vezettek. Sokmozgásos játékkal meglepett bennünket, nem mentek a lövések, kértem, hogy türelmesebbek legyünk. A végén a szívünk a helyén volt, a küzdés előtt le a kalappal a lányok előtt.
Török Dorina: – Jól játszottunk, a támadásaink, a helyzetkihasználás elég jó volt, a védekezésen van mit javítani. Sajnáljuk, hogy nem sikerült győznünk.
Hevesi Anita: – Rengeteg helyzetet hagytunk ki, ha csak a felét belőjük, simán győzünk. Amikor meg tudtuk közelíteni a győrieket, mindig rá tudtak tenni egy lapáttal. A végén nagyot küzdöttünk, örülök, hogy ebből jól jöttünk ki.