GYVSE-UNI Győr–Dunaújváros 4–14 (1–2, 0–1, 3–8, 0–3)
Győr, OB I-es női mérkőzés. V.: Tordai, Varga Cs.
GYVSE: Torma – Rádli, Hateier, Gálicz, Vaszari 1, Török D. 1, Németh V., Huszti V., Huszti D., Kiss A., Szedlák, Dróth 1, Finta 1, Horváth A. Edző: Vogel Zsolt.
Dunaújváros: Maczkó – Jonkl 2, Sajben 1, Dobi 7, Horváth B. Mahieu, Szabó N., Kardos, Mucsy 1, Somogyvári 1, Pál, Sümegi 2, Kardos, Aarts. Edző: Mihók Attila.
Az első félidőben jól tartotta magát esélyesebb ellenfelével szemben csapatunk, a második félidőben azonban a vendégek nagyobb rutinjukkal magabiztossá tették a győzelmüket.
Vogel Zsolt: – Szerettük volna minél komolyabb feladat elé állítani a Dunaújvárost, ez az első félidőben nagyjából sikerült is. A harmadik negyedtől aztán ellenfelünk megmutatta, hogy tud iramot váltani, ekkor a gyermeteg hibáink előjöttek, ezeket ki kell szűrnünk azokra a mérkőzésekre, melyen pontszerzési esélyeink vannak.
Mihók Attila: – Próbáltuk azt a játékot erőltetni, ami a mostani felállással működőképes lehet. Inkább a védekezésre fektettük a hangsúlyt, hogy kevés gólon tudjuk tartani az ellenfelet. Hasznos meccs volt, mindenkinek lehetőséget tudtam adni azok közül, akik eddig kevesebbet játszottak. Összességében azt kaptam a mérkőzéstől, amit vártam.
Finta Zsuzsanna: – Az első két negyed jól sikerült, ekkor az edzésen megbeszélteket jól tudtuk gyakorolni.
Dobi Dorina: – Jó meccs volt, tudtunk gyakorolni olyan játékelemeket, melyeket az edzéseken is, de mérkőzésen ez azért teljesen más. Azzal a céllal érkeztünk, hogy a védekezést stabilizáljuk, ez sikerült.