Az kell, mint a Kanizsa ellen

Az kell, mint a Kanizsa ellen

Fiú Utánpótlás Országos Bajnokságok

Vasárnap a soproni uszodáéban rendezik a fiú utánpótlás országos bajnokságok aktuális fordulóját. A házigazdák ellen 13 órakor az ifjúsági, 14.30.kor a gyermek-, 16-tól a serdülőcsapatunk játszik.

Dubinák Péter, a két idősebb korosztály edzője: – Nem lesz könnyű dolgunk, a Sopron tavaly a B csoportban szerepelt, így két éve játszottunk utoljára ellenük. Ha komolyan vesszük a két mérkőzést, úgy és azt játsszuk, amit a Kanizsa ellen is, akkor nyerhető meccsek lesznek ezek.

Hargitai Attila, a gyermekcsapat edzője: – Hasonlóan a Kanizsa elleni mérkőzéshez, itt is szoros, kemény mérkőzésre számítok. Az előző mérkőzésből tanulva a helyzetkihasználásunk döntő fontosságú lesz.