III.ker TVE – GYVSE-UNI GYŐR Női OB I.III. ker. TVE–GYVSE-UNI Győr 11–6 (3–2, 2–1, 2–1, 4–2)
Budapest, ob I-es női mérkőzés. V.: Petik, Binder.
III. ker.TVE: Pápai – Csizmár, Fodor, Kisteleki 3, Papp, Kenéz, Illés 2, Tóth-Deme R., Kudella 4, Kovács K. 1, Hajdú 1, Gasparics, Koltay, Dulic. Edző: Lukács Dénes.
GYVSE: Kiss E. – Horváth D., Fráter, Baksa, Vaszari, Török D. 1, Németh V., Huszti V. 2, Huszti D. 2, Kovács P., Finta, Dróth, Kurucz 1, Mozbauer P. Edző: Vogel Zsolt.
A hazaiak szereztek vezetést, de aztán Huszti Vanda és Huszti Dóra találataival fordítottunk. Tartottuk az előnyt, de bő két perc után egyenlítettek a hazaiak, akik a negyedet előnyben is zárták. A második szakaszban a fővárosiak növelték előnyüket, de Kurucz Kata góljával tapadtunk a házigazdákra (4–3). A félidő vége előtt, majd a harmadik negyed elején megint a hazaiak találtak be a kapunkba, így megnyugtató előnyre tettek szert (6–3).
A félidő vége előtt, majd a harmadik negyed elején megint a hazaiak találtak be, így megnyugtató előnyre tettek szert (6–3). A harmadik nyolc perc is kiegyensúlyozott volt, de egy góllal megint nőtt a hazai előny (7–4). A zárófelvonásban sem változott a játék képe, bár jól harcoltunk, de végül vereséget szenvedtünk.
Vogel Zsolt: – Hajtós, jó meccset játszottunk, nagy volt a küzdelem végig, komoly fizikai igénybevétel volt mindkét oldalon. Sajnos a helyzetkihasználásban volt a legnagyobb különbség, magunknak köszönhetjük, hogy nem lett szorosabb az eredmény. Sajnálom, hogy nem tudtuk még szorosabbá tenni a találkozót, mert egyébként hajtottunk, egy rossz szavam nem lehet most a lányokra.