A gyerekek fejlődése, nem pedig hajszolása a célunk

A gyerekek fejlődése, nem pedig hajszolása a célunk

  • Post category:Hírek

Beszélgetés egyesületünk edzőjével, Kutasi Rómeóval

Kutasi Rómeó az országos bajnokságban szereplő gyerekkorosztály edzője, emellett a kisebbekkel, a
DVL gyermek III- és IV-bajnokságban játszókkal is foglalkozik. Edzőnk nagyon motiváltan állt a
munkához, melyben a korábban már bemutatott Truszka Levente segít.

„Ez az első évem a 2008/09-esekkel. Még nem voltam edző ilyen csapatnál, de régi vágyam volt, hogy
dolgozhassak velük. Levi nagy segítségemre van, főleg a kisebbeknél, akikkel szeptemberig jobbára ő
van, utána, ha már beindult az iskola, közösen végezzük a munkát. Ezzel egyébként kollégámat
szeretnénk jobban integrálni az edzői csapatba, illetve a játékosokat is jobban meg tudja ismerni” –
kezdte Rómeó, aki elégedett a gyerekekkel.

„Jól dolgoznak, ők is rendkívül motiváltak, pozitívak. Szerencsére a létszámmal sincs gond, hiszen a
nagyobbaknál húsznál többen vagyunk, ebből tizenöt-tizennyolc gyerek rendszeresen itt van az
edzéseken, jól tudunk velük haladni. Mindenképpen bizakodva várom az évet. A filozófiánk nem
változott, a célunk továbbra is az, hogy a gyerekek fejlődjenek. Még akkor is ezt kell szem előtt
tartanunk, ha esetleg egy-egy meccsen ez az eredmény rovására megy. Mindenkinek
játéklehetőséghez kell jutnia, hiszen azért edzenek, dolgoznak keményen napról napra. Nyilván kell
valami cél, elvárás, amit kitűzünk eléjük, de most még nem ennek hajszolása a legfontosabb” –
mondta végezetül Kutasi Rómeó.