A felnőtt EB-n vezethet meccset a győri edző

A felnőtt EB-n vezethet meccset a győri edző

Közös szereplés Belgrádban

Debreceni Nóra Győrben kezdett vízilabdázni, majd később edzősködni. Az elmúlt években elkerült a városból, de nyártól ismét a Győri VSE kötelekéhez tartozik. Az előttünk álló szezonban ő fogja össze a klub előkészítő csoportját, emellett a baby korosztály versenyeztetése lesz a feladata. Az elmúlt időszakban a játékvezetést is kitanulta a fiatal edző, és ezen a területen is egyre magasabbra tör. A jövő héten Belgrádban, az U18-as világbajnokságon fújja a sípot, majd a spliti felnőtt Európa-bajnokságon is vezethet mérkőzéseket.
A korosztályos torna érdekessége, hogy a magyar válogatott kapuját az a Torma Luca védi majd, akit annak idején Debreceni Nóra állított be a kapuba…
„Nevelőedzőjének nem tartom magam, de valóban én választottam ki annak idején, és én is javasoltam neki, hogy próbálkozzon meg a védéssel. Ezt egyébként nem felejtette el, több cikkben is megemlítette a nevemet, aminek nagyon örültem. Büszke vagyok Lucára, hiszen ő tulajdonképpen annak a munkának a gyümölcse, amit akkor kezdtünk, és melynek a lényege az volt, hogy megszerettessük a picikkel a vízilabdát. Nagy örömmel láttam, hogy sokan vannak a győri klubnál még mindig, akik azóta is kitartóan űzik a sportágat. A lelkesedésük igazán példaértékű” – kezdte Debreceni Nóra, aki természetesen Belgrádban fél szemmel azért majd figyeli a magyar válogatott, meg persze Torma Luca teljesítményét.
A felnőtt Európa-bajnokságon való szereplést nagy szónak tartja, mert ez a munkájának az elismerése is, illetve a magyar sportdiplomácia sikere is.
„Megtiszteltetés, hogy mérkőzéseket vezethetek majd az EB-n, ezért dolgoztam, tanultam az elmúlt években. Edzőként sem tartom rossznak, hogy van rálátásom a mérkőzésekre játékvezetői szemszögből. Nem árt ismerni mindkét oldalt, ezekből mindkét területen csak profitálhat az ember” – tette hozzá Debreceni Nóra, aki Győrből pár éve férjét követve Százhalombattára került. Utána dolgozott Hosszú Katinka klubjában, az Iron Swimben, a Honvédnál a vízilabdában edzősködött, a legutóbbi két esztendőben pedig a százhalombattai pólósoknál az előkészítővel és a kisebbekkel foglalkozott.

„Ugyanúgy szeretnék dolgozni tovább, aki a sportágba bekerül, szeresse meg, maradjon itt minél tovább, és élvezze ezt a remek sportágat. Igazi példaképek vannak már az újak előtt is, elég csak Lucára gondolni, bízom benne, sok követője lesz a későbbiekben” – mondta végezetül az edző.

Forrás: Kisalföld